68.rész

68.rész

"Szeretni valakit nem egyéb, mint nap mint nap átélni az elvesztése miatti rettegés gyötrelmét; hogy a szeretés szép érzésére mindenkor rátelepül a szörnyeteg fájdalom."

-Justin! - Löktem le magamról, miközben a nyakamat csókolgatta, hiszen eszembe jutott az, hogy anyu még nem tud az eljegyzésről. Nem nagyon foglalkoztam azzal, hogy Justin mit gondol, vagy mit érez. Hatalmas nagy félelem és aggódást hoztak létre bennem a gondolatok. Mikor minden jóra és szépre fordul, álltalában jön a rossz... Legalábbis az én életemben. Le-fel járkáltam a szobában és csak a fejemet fogtam. Végig gondoltam mit is kéne mondnom anyunak. "Anyu figyelj, Justin eljegyzett... Lehetséges, hogy az esküvő 2 hónap múlva lesz." Nem! Ez őrültésg! Anyám mindig is óvott a korai dolgoktól, nem hogy a házaságtól/eljegyzéstől. Még a járást is jóakarattal türte. Belegondoltam abba, hogy mi lenne, ha anyu esetleg arra kényszerítene, hogy válasszak a családom és Justin közt. Ami nem kétésges, igen összezavarna. De, lehet, hogy jól fogadná, ami a legjobb történés lenne az életemben. Egyszer-kétszer Juss arcára pillantottam, hogy szemügyre vegyem reakcióit. Összezavarodott és ijedt volt tekintete.
-Szívem, mi a baj? - Hallottam hanját, de igazándiból fel sem fogtam, hogy hozzám szól.
-Jenny! - Hangsúlya megemelkedett és akkor figyeltem oda.
-Tessék? - Kikerekedett szemekkel érdeklődtem.
-Mi a baj? - Kíváncsian kérdezte.
-Justin. Anyu nem tud az eljegyzésről. - Mondtam csípőretett kézzel.
-De, de...Oh, anyám! - Juss felpattant és táltott szájjal figyelte a padlót.
-Most vagy kifog akadni, vagy nem tudom... - Kétségbeesetten mondtam, de látszólag Justin olyasfajta sokkot kapott, hogy nem igen figyelt. Majd arra eszméltem, hogy mellettem áll.
-Kedvenc Csajszim! Minden rendben lesz, hidd el nekem! Sok mindent túl vészeltünk...Menni fog. Csak egy nagy adag szerencse kell hozzá. - Lassan közeledett, majd végül egy csókkal lepett meg. Ilyenkor mindig ellazulok és megnyukszom. Justinnal nem is kellett, hogy szót váltsunk ahoz, hogy tudjuk mit kell tennünk. Egymás szemébe néztünk és bólintottunk annak jeléül, hogy pakolnunk kell és vissza menni Los Angelesbe, elújságolni a nagy hírt. Nem csak a szüleim voltak az elöttünk lévő akadályok, hanem a médi "szépséges" világa is. Körbenéztem a szobában, "kikukucskáltam" az erkélyre és magamba szívtam minden eggyes emléket. A kocsi lent várt minket. A liftben, már mind a ketten nagy levegőket vettünk. Tudtuk, hogy sorsdöntő pillanat következik az életünkbe. Mikor leértünk a sofőr kinyitotta nekünk a hátsóajtót.
-Félsz? - Kérdezte Justin és a kezemet fogta.
-Igen. - Feleltem egyszerűen. - Te?
-Nem. - mosolygott - Tudom, hogy sikerülni fog.A mi szerelmünk mindent legyőz! - Örültem, hogy Justin így áll a dolgokhoz.Ha nem lennék pesszimista, akkor egyett értenék vele. Több ezer gondolat kavargott a fejemben. Az érzések amik eluralkodtak felettem, egyre jobban a rabjává tett...Most mindenre fény derül...
~"A valóság az álmokhoz képest bizony nagyon kegyetlen tud lenni. De olykor nagyon szép meglepetéseket is tartogat.~ FOLYT.KÖV