30.rész

30.rész Úgy éreztem, mintha egy rémálom fogságába estem volna, egy olyanba, amelyben még akkor is kénytelen vagy futni, amikor tudod már, hogy véged, de a lábaid mégsem mozognak elég gyorsan.Egész éjszaka a rossz álmok rabjai voltam.Töbször felsikítottam,anyu néha-néha bejött és megnyugtatott.Mintha gyomron szúrtak volna olyan fájdalmat éreztem.Pontosan az amitől féltem."Ő" nála maradt mindenem.Ha nem vagyok vele,elvesztem a belsőszerveimet.Egyetlen egy dologk vígasztalt...Sam.Visszaidéztem a "régi szép időket"amikor Sammel olyan sokat együtt lógtunk.Mindig egymásról írtuk a házit,és legjobb barátja voltunk egymásnak.Minden egyes napom ugyanúgy telt...Az éjszakák,mint mindig,szenvedéssel töltöttem.Ilyenkor törtek fel az emlékek,"vele"kapcsolatban.A nappalok azzal teltek,hogy néztem ki a fejemből.Sam minden nap átjött és meglátogatott.Nem nagyon tudott megnevetetni,de azért próbáltam nem elkeseríteni...Így megeröltettem egy-két mosolyt.Ahogy telt az idő.észre sem vettem,hogy Sam kezdett felvidítani...A lyuk,a mellkasom közepében kezdett beforni..Már nem éreztem azt a fájdalmat,mintha kitépték volna a szívem és csak egy üres lyuk tátongana ott...Vagyis..Annyira nem éreztem... -Öhm,figyelj.Nem tudok 2 napig átjönni.Apukám új munkahelyén besegítek egy kicsit.De nyugi,sietek vissza.-mondta,és rám nevetett. -Rendben.-bólintottam.Nagyon gyorsan teltek a napok..Csak az a két nap nem.Mikor vártam,hogy Sam újra jöjjön.Sam egész egyszerűen sugárzóan derűs természet, és ezt a vidámságot úgy hordja magával, mint valami aurát. Megosztja mindazokkal, akik elég közel kerülnek hozzá. Mint a Nap, meleget sugároz minden vonzáskörébe került bolygóra. Nem szándékosan, hanem mert a természetéből fakad, egyszerűen ilyen. Nem csoda, ha alig vártam, hogy viszontlássam.Ha vele voltam,legalább egy kicsit élőnek éreztem magam.Már 1 hete annak,hogy nem láttam "Őt".Még azért gondoltam rá,de nem nagyon erőltettem az agyam,mert tudtam,hogy abban a pillanatban itt hagyom a földet és a pokolba kerülök.Már sokszor napokra sikerült megszabadulnom a fájdalomtól. Ennek persze ára volt: a szűnni nem akaró érzéketlenség. Választhattam a fájdalom és a semmi között, és én a semmit választottam. -Kop-kop.-hülyéskedett Sam.-Hoztam neked valamit.-egy lila doboz volt a kezébe szalaggal átkötve. -Ne!Kérlek,most menj ki!Sajnálom.-Sam nem felelt.Csak tette amit mondok neki...Ahogy megláttam a lila dobozt szalaggal átkötve,elkapott a fájdalom hulláma,és magával rántott.Az oldalamra fordultam,összegubóztam és átfogtam két kezemmel a mellkasom.Ez a lyuk a mellkasom közepén újra előtört.Valamit megtanultam:Ki nem akar szenvedni, kétszer szenved.FOLYT.KÖV