55.rész

"Szilaj gyönyörnek vége is szilaj,Lázában pusztul el,mint a tűz s a lőpor,Mely csókolodzva hal meg: Lásd, a méz is csömörletes, mihelyt túlontúl-édes."

Félelem! Ez az amit éreztem.Szétdarabolt belülről, s nem kegyelmezett! Olyan volt, mintha egy szörnyűságes rémálom tartott volna fogva.Csakhogy most nem álmodtam...Ez a valóság.A szín tiszta, képzelet nélküli valóság.Megfenyegettek. És, hogy mivel...? Hát pontosabban azzl, hogy: Meghalok! Ez a gondolat magával ragadott, s esze ágában sem volt, hogy elengedjen, miközben az "Életemet" igyekeztem megóvni a fájdalomtól.Nem, nem az életemet...Hanem "Őt".Őt, kiért bármint feladtam volna, akinek a hangjáért képes lennék tűzben égni.
-Jó reggelt, Kedvesem! - Vidáman üdvözölt, az én szépséges Adoniszom.Ő rá nem volt hatással a félelmem...Mint mindig, ugyanolyan szép mosolyal csábított el.
-Jó reggelt! - Kissé nyomottan, de még mindig olyan csodálással néztem rá.Gondolkodom-e érdekes dolgokon...Csak egy hívás tart félelemben...Egy hívás, mely megváltoztatta a mostani napjaimat.
-Mond csak, Justin...Sztárokat...Vagy is sztárok hozzátartozóit fenyegetik meg rajongók? - Ismételgettem magamban, hogy: "Ne feltünően, ne feltünően..." Arca döbbenten meredt rám, de még így is ellenállhatatlan volt kedves mosolygós arca.
-Hát....Tudod, megesik.Álltalában csak fenyegetőznek, de nem tesznek semmi olyat, ami kárós lenne.De, ha már itt tartunk...Mért kérded?
-Csak úgy.Kíváncsiságból... - Felkeltem nehézkesen, úgyanis a fájdalomtól, ami a lelkemet gyötörte, elzsibadtak végtagjaim.Csókot nyomtam tökéletes ajkára, majd irányt vettem a fürdőszoba felé.Épp, hogycsak 5 percet tusoltam, jöttem is ki.Magamra kaptam egy mini nadrágot, s egy fehér atlétát.Belenéztem a tükörbe.Hm...Még mindig ugyan az vagyok, aki voltam.Tehát a félelem, nem igen tett tönkre.Próbáltam egyet mosolyogni, hogy lássam a tükörképem mennyire őszinte.Hiába: teljesen úrrá lett rajtam a kétségbeesés, egészen addig, míg Justin be nem kopogtatott a fürdőbe.
-Jenny! Lemehetnénk a partra naplementekor. - Nyugodtan, s lassan ejtett ki minden egyes szót.Egy percig gondolkoztam, mielött választ adtam volna neki.
-Rendben.Jól hangzik! - Finoman elforgattam a kilincset.Meg sem lepődtem, mi várt rám, mikor kitettem a lábam a fürdőszobából.Magához "rántott" ez a gyönyörűséges félIsten.Mintha benyugtatóztak volna valamilyen gyógyszerrel...Hirtelen magamon kívűl voltam,(mint álltalában.) s átadtam magam neki.Az Ővé voltam.Senki másé.Abban a pillanatban, ahogy a karjaiban tartott, az életemet tudtam volna ott helyben neki "ajándékozni".Kezét lágyan az arcomra helyezte, s arra készült, hogy puha-finom ajkával köszöngesse az enyémet.Felvoltam rá készülve, hogy ismét extázisba esek.De nem bántam. - mosolyra húztam számat.- Addig míg extázisba tudok esni tölle, addig van minden rendben.Ahogy ajka olyan érzékien hozzám ért, azt hittem mindjárt elbőgöm magam.Oly édes, oly finom, s lágy...Hozzá hasonlót nem érztem még.
-Itt van lassan a naplemente. - Mosolyra húzta hibátlan ajkát, s emlékeztetett.
-Igen, tudom. - Motyogtam.Mikor arcom a két keze közt volt, csak csukott szemmel, kábán bírtam beszélni...Amit természetesen imádott.Egy óráig egymással voltunk elfoglalva, mikor megpillantottuk a naplementét.
-Hát nem gyönyörű? - Mutatott előre, s szemei felcsillantak.
-Hm...Szép, de nem gyönyörű...Gyönyörűnek nem a látvány az, hanem az érzés. - Feleltem könnyedén.
-Igen.Talán igazad van. - Hunyorított szemmel gondolkozott.Megfogta a kezem, s leindultunk a partra.Szinte már sötét volt, így nem nagyon tudott annyi szem ránk szegeződni.Leültünk a homokba.Justin átkarolta a derekamat, s bámultunk egymásra szüntelenül.Talán csak én érzem úgy, hogy ez a vég...Hogy talán már nem látom, s nem érzem.Az a hívás rendesen betett nekem.Visszaemlékeztem mit is hallottam akkor: "Meg fogsz halni"...Egyértelműen fenyegetés...S még is olyan súlyosnak érzem...Nem is lenne baj...Mármint...Nekem az a lényeg, hogy "Ő" éljen...De egymás nélkül fél emeberek vagyunk...
-Mostanában olyan szomorú vagy...Netán valami bánt? - Tudtam...Hm...Tudtam, hogy előbb-útóbb megkérdezi.
-Nem nincs semmi gond Justin. - Nevettem.
-De nekem bármit elmondhatsz.Tudod nagyon jól.
-Igen tudom.De még azt is, ami téged veszélybe sodorna? - Felvontam szemöldököm.
-Igen.Azt is.
-Kaptam egy hívást.Nem tudom kivolt az, de megfenyegetett...
-Mivel? - Rémülten nézett rám.
-Azzal, hogy meghalok. - S most láttam először 9 hónap alatt ilyennek...Megfagyott! Hatalmas rémület teljesedett el azon a szépséges arcán.
-Ne! Kérlek ne félj! Elég,ha én félek.
-Semmi gond.Nem...Csak meglepődtem.De, ugye csak egyszer hívott?
-Igen, csak egyszer.De semmi más nem volt.Esküszöm.
-Nyugi kedvenc csajszim...Vannak ilyenek... - Arcomra nyomott egy puszit, hogy megnyugtasson.
-De most...Rosszul érzem magam...Úgy érzem, hogy megkell csikizzelek. - Az arca finom vigyorra húzodott.Én rögtön tudtam mit akar.Szaladtam ahogy csak tudtam.Ő felpattant, s kergetett a naplementében...
-Szeretlek Jenny! - Csókolta meg kéz fejem.
-Én is Justin!
FOLYT.KÖV.